Gondolom, nemcsak nekem okoz némi fejtörést, mi kerüljön az asztalra. Mármint kaja. Minden áldott nap, munkaidő végén kissé magamba roskadva teszem fel a kérdést, mi legyen a vacsora.

Merthogy vár otthon két nagydarab, kiéhezett férfiember, ebből az egyik kamasz, többe kerül etetni, mint ruházni. Plusz egy édes kis finnyás ötéves csajszi, aki nagyon könnyen tudja közölni, hogy: na én ebből biztos hogy nem eszek!

Egyébként szeretek főzni, bár leginkább a saját magam kreált, aránylag gyorsan elkészülő ételeket. Az a jó, amikor már a tervezésnél összegyűlik a számban a nyál. Mellesleg a kedves férjem a Szamár mintájára azt szereti kérdezni: Eszünk már? Lehetőség szerint percenként. Kicsit sem idegesít.
Na szóval, tegnap is egy ilyen gyors vacsora készült.
Aszongya:
Hozzávalók: 6 db tojás
                    2 pár virsli (én nagyon szeretem a Pick előre csomagolt 4 db-os roppanós változatát),
                    1 sima sajtkrém
                    kis doboz morzsolt kukorica
                    2 doboz tonhal konzerv
                    1 fej vöröshagyma (lehet lila is, vagy akár ilyen is meg olyan is)
                    1 pritamin paprika
                    15 dkg trappista sajt
                    10 dkg füstölt karaván sajt
                    25 dkg tészta (én a durumosat szeretem, kinek mi vált be)
                    Vaj

Ízlés szerint lehet hozzátenni gombát, cukkinit is, nem rontja el.

Elkészítési idő: Baromi rövid

Előveszek két edényt, az egyikben felteszem főni a tojásokat, a másikban pedig a tésztát. Közben egy serpenyőben (akkora legyen, hogy a tészta nélkül minden elférjen majd benne kényelmesen) felolvasztok kb. 5 dkg vajat, belekarikázom a virslit, utána cikkekben a hagymát is. Nyakon öntöm a lecsorgatott kukoricával, közben figyelek rá, hogy a tésztáról a víz ne öntse el a főzőlapomat, mert különben sípol, és kapcsolhatom  be újra.
Szépen takarékon kevergetem a serpenyőben a kevergetnivalót, s ha elkészült a tojás, akkor hideg vízbe teszem, fene sem akarja összeégetni az ujjait.
Belenyomom a serpenyőbe a sajtkrémet, kicsit összekutyulom. Ha a tojás elviselhető hőmérsékletű, akkor meghámozom őket, plusz lereszelem a trapinyó sajtot.
A tészta is megfől szépen, leöntöm a vizet róla, és egyenlőre félreteszem.
Közben a virslik szépen megpirulnak, a hagyma megpuhul, le is zárhatjuk alatta a lángot. (Hogy mondjuk ezt indukciós főzőlapnál?) Belekockázom a tojásokat, újra keverés. Közben kirobog a kicsi lányom (naná, kiküldték, mikor eszünk már, kérdezd meg anyádat), Anya, ez a leges-legjobb kaja, visszafut, elmeséli, mit is fogunk enni. Visszajön, addigra felbontom a két halkonzervet, ettől teljesen belelkesül, hal a serpenyőbe, összekever, s amíg a paprika felszeletelésével foglalkozom, addig Idus segítség gyanánt nekilát a kajának, csak úgy a tűzhelyen. Pici, randácska darabokban beledobálom a paprikát is, közben megérkeznek a férfiak. A fiam rögtön felháborodik a húga nyalakodásán, nem mintha bárkit érdekelne.

Megterítünk, aki kér tésztát, annak az kerül először a tányérjára. Aztán jön a virslis-halas-miegymásos csoda. Idus kivételével kockázunk rá karaván sajtot, a reszelt sajtból pedig természetesen mindenki kér.

Nem, nem felejtettem el a fűszereket, semmi nem kell. Így ahogy van, nagyon gyorsan elkészül, nagyon finom, nagyon könnyű mosogatni utána, mert elég szépen kinyalják a tányérokat.

Jó étvágyat!

Plusz dioptriák, agyő! 2. rész

December 01-jén voltam kontrollon. Rengeteget javult a szemem, igazából nem annyira az a fontos, hogy százalékosan mi jön ki, hanem a saját magam által tapasztaltak. Csodálatos dolog újra szemüveg nélkül lenni. Na szóval, jobb szem 85 %, bal szem 95 %. De fog ez még javulni, bár azt kell mondjam, ha így maradna, azt sem bánnám. Elolvasni változatlanul a legapróbb bolhabetűket is el tudom.

A vizsgálat után tettünk egy hatalmas sétát a Margit-szigeten, rugdaltuk a leveleket, megcsodáltuk a hatalmas platánfát. Megcsodáltuk, megcsodáltam, csak álltam és bámultam, csináltam a képeket róla, hihetetlen gyönyörű, lenyűgöző.
A japánkertet sem lehetett kihagyni, mivel Idus szerette volna megetetni a vadkacsákat. Én addig nézelődtem, irigykedve néztem a mocsárciprust, jaj, mikor lesz az enyém ekkora!!

Legközelebb január 05-én megyünk, úgy látszik, a pluszos műtét után gyakrabban van kontroll.
De legalább most már nyugodtabban megyek, már nem izgulok azon, hogy esetleg nem sikerült a műtét. Dehogyisnem sikerült, csodásan sikerült, és én újra látok szemüveg nélkül!
Hasonló cipőben járók tudom megértenek, ők átérzik mit jelent ez az érzés, s most már tudom, mennyire nem becsültem, milyen természetesnek vettem annak idején, amikor még nem kellett szemüveg.

Januárban jövök! Addig is boldog karácsonyt, és boldogabb új évet!