Visszaolvasgattam kicsit az elmúlt boldog éveket és történéseket. Nagyot változott a világ körülöttem, sok jóval, és olyan meglepivel is, amit nagyon nem szeret az ember semmilyen életszakaszban, ötvenpárévesen meg főleg nem. 

Amióta kijöttem az iskolapadból, gyakorlatilag ugyanazokkal az emberekkel dolgozom, több, mint 20 éve vállalkozásban is. És ennek most vége, mert megváltoztak a körülmények, elfogyott az alapanyag, és nekem végig kell élnem, ahogy a munkahelyem "elfogy". És hogy még szebb legyen a dolog, ugyanekkor fog megszűnni a férjemé is, tehát dupla öröm!

Gondoltam, végigvezetem, milyen is lesz munkát találni középfokú végzettséggel 50 felett, így vidéken. 

Nem telhet el úgy nap, hogy ne nézném meg az aktuális álláshirdetéseket (kevés van). Persze beadtam már két helyre is (hát egyelőre ennyire láttam magam alkalmasnak). Az első helyre már lassan 2 hete, de még nem válaszoltak. Ez nekem, az őskori kövületnek fura, ha én HR-es lennék, biztos válaszolnék annak is, akit nem veszünk fel. Megszoktam egy színvonalat, és nyilván nem mindenhol ez van.

Huszonévesen ez a helyzet talán még izgalmas is lenne, most azért van benne frusztráló rendesen, de tegnap este eldöntöttem, hogy nem hagyom magam. Csakazért sem fogok elkeseredni, és állástalanként gondolni magamra (már elképzeltem magam közmunkásként is, ami egyébként egyáltalán nem szégyen, de valljuk be, azért nem az a vágyunk), hiszen értékes ember vagyok ,és igenis sok mindenhez értek. Önbizalmam ugyan nincs valami nagy, jobban mondva nem értek hozzá, hogyan kell eladni magam jól. 

Így elsőre talán elég is ennyi, egyébként is meg kell néznem a mai álláshirdetéseket...

Majd jövök